Rakat

… egy újabb WordPress honlap…

Öngondoskodás leendő nyugdíjas éveinkre 2016-05-30

nyugdijbiztositasMivel még harmincöt éves vagyok csak, egyenlőre távolinak tűnik nekem a nyugdíj, de látva most nyugdíja ismerőseimet tudom, nem halaszthatom tovább az öngondoskodást. Belegondolva megtehettük volna már korábban is, hogy bizonyos összeget félreteszünk, de fiatalok voltunk, éltük az életünket, később pedig a gyerekvállalás miatt kimaradt az öngondoskodás. Anyagi helyzetünk persze most sem rózsás, hiszen két iskoláskorú gyermekről kell még gondoskodnunk, de ha az ő szükségleteik mellett nem gondolunk magunkra, komoly gondjaink lesznek néhány évtized múlva. Férjem már szét is nézett a lehetőségek között, melyek a látóterünkbe kerültek. Azt kijelentette, hogy csakis olyan nyugdíj megtakarítást szeretne, mely előnyöket is rejt magába és nem csak a saját befizetésről szól. Jelenleg két „versenyzője” van, így ezek közül fog választani. Hisz benne, hogy még nem vagyunk elkésve, és a megfelelő összeg berakásávalk hóbnapról hónapra közelebb kerülhetünk ahhoz az álkmunkhoz, hogy nyugdíjasként utazgatunk majd.

Nincs hozzászólás