Mivel még harmincöt éves vagyok csak, egyenlőre távolinak tűnik nekem a nyugdíj, de látva most nyugdíja ismerőseimet tudom, nem halaszthatom tovább az öngondoskodást. Belegondolva megtehettük volna már korábban is, hogy bizonyos összeget félreteszünk, de fiatalok voltunk, éltük az életünket, később pedig a gyerekvállalás miatt kimaradt az öngondoskodás. Anyagi helyzetünk persze most sem rózsás, hiszen két iskoláskorú gyermekről kell még gondoskodnunk, de ha az ő szükségleteik mellett nem gondolunk magunkra, komoly gondjaink lesznek néhány évtized múlva. Férjem már szét is nézett a lehetőségek között, melyek a látóterünkbe kerültek. Azt kijelentette, hogy csakis olyan nyugdíj megtakarítást szeretne, mely előnyöket is rejt magába és nem csak a saját befizetésről szól. Jelenleg két „versenyzője” van, így ezek közül fog választani. Hisz benne, hogy még nem vagyunk elkésve, és a megfelelő összeg berakásávalk hóbnapról hónapra közelebb kerülhetünk ahhoz az álkmunkhoz, hogy nyugdíjasként utazgatunk majd.
Öngondoskodás leendő nyugdíjas éveinkre 2016-05-30
Vitaminok az egészségünk megóvására 2016-05-26
A D vitaminra már csecsemőkortól, igen nagy szüksége van a szervezetnek. Az utóbbi években elég sok szakirodalom jelent meg, amely azt mutatta be, hogy a D vitamin a szervezetben igen sok funkciót ellátó hormon, és a hiánya immunhiányos állapotot idéz elő. Fogékonyabbak leszünk a különböző fertőzésekre, és betegségekre is. A gyakran betegeskedő gyerekeknek nagy dózisú D vitamint adtak naponta, és megszűntek a felső légúti betegségek. Tehát a erre a vitaminra igen nagy szükségünk van. Nagyon régen a nap is kellő D vitamint biztosított az emberek számára, mivel nagyon sokat tudtak a friss levegőn és a napon lenni. Sajnos ma már ez egyre kevesebb mivel a vigyázni kell az erős uv sugarak miatti leégésre. Ezért is vagyunk jóval kevesebbet kint a szabadban. A D vitaminra viszont egyre jobban szüksége van a szervezetünknek, hogy az egészségesen és jól tudjon működni. Ma már szerencsénkre minden korosztálynak a részére lehet kapni ezeket a vitaminokat, hogy mindenki a neki éppen szükséges napi adagját így tudja pótolni. A kismamáknak is a terhesség ideje alatt is szigorúan szedniük kell ezt a vitamint, hogy a megszületendő baba egészségesen jöjjön erre a világra. Természetesen a csecsemőnek utána is kell, hogy kapja.
Gildan póló cégeknek 2016-05-14
Nem szerettem soha azokat a munkahelyeket ahol munkaruhát ,egyenruhák egyenpólót kellett viselni. Később lett egy saját cégem, próbáltam az embereket csapattá formálni, kerestem a megoldást hogyan lehetne egy összetartó remek csapatot alkotni. Persze jó munkatársak kellettek de valami még hiányzott. A céges munkaruha félelmeket félretéve és mivel kitaláltunk egy nagyon jó céges emblémák arra gondoltam hogy, miért ne próbáljuk meg. A gildan pólóra esett a választás, akik csodaszép pólókat gyártottak részünkre. Amikor oda adtam a kollégáimnak, féltem mit szólnak arra gondolva én hogy reagálnék, de jó volt a fogadtatás. Lelkesek voltak, ez tetszett jó volt látni, hogy azt érzik egy csapat vagyunk és szívesen viselik az emblémázott pólót. A póló még jobb csapattá a kovácsolta őket. Jó volt rájuk nézni, és ezt a partnereink is észrevették.
Mire jó a smartphone? 2016-05-04
A mai világban már az általános iskoláskorú gyermekektől kezdve a felnőtt embereken keresztül az idősebb korosztályig szinte minden korosztály képviselőinek lapulhat a zsebében okos telefon, idegen szóval smartphone. Ez nem véletlen, hiszen képesek rá, hogy merőben megkönnyítsék az ember életét. Borzasztóan sok olyan alkalmazás tölthető már le a mai világban, ami segítheti életünket. A háziasszonyok például temérdek receptet találhatnak az interneten. A fiatalok mókás képeket készítő alkalmazások segítségével foglalhatják le magukat az iskolai szünetekben. Az Ő korosztályuk talán már tudja, hogy mit takar a windows phone vagy az android phone kifejezés, de az idősebb korosztály, vagy közép idős korosztály már nem igen foglalkozik ilyenekkel. Nekik az a lényeg, hogy telefonálhassanak, üzenetet írhassanak és használhassák az alkalmazásokat. A usedsmartmobile.com phone export-tal foglalkozik, vagyis telefonokat exportál, így jó áron kínál tökéletes állapotú mobilokat